#Demokratikus Koalíció

„Gyurcsányék már a spájzban vannak”
 

„Gyurcsányék már a spájzban vannak”

Határozottan állíthatjuk, hogy megtörtént az első Demokratikus Koalíció-sajtótájékoztató, amin hivatalosan nem hangzott el sem Orbán Viktor, sem Mesterházy Attila neve. Ellenben szó volt taratorról, tökös rizsről és crostiniról. Gyurcsányék szakácskönyvvel gyűjtenek pénzt a kampányra.

BI BI

Újra okozhat kínos perceket Gyurcsány
 

Újra okozhat kínos perceket Gyurcsány

Nyilvánosan invitálja pénteken az MSZP és az Együtt-PM vezetőit az október 23-án felvetett javaslatainak megvitatására Gyurcsány Ferenc, miközben a két párt vezető politikusai úgy látják: az összefogást hangoztató DK valójában még egyet lépett hátra az együttműködéstől. Igaz, a DK-nak lehet, hogy ez rövid távon nem is célja.

hvg.hu hvg.hu


Most már jut ideje Gyurcsányra a püspöknek
 

Most már jut ideje Gyurcsányra a püspöknek

Beszélgetésre hívja a szeged-csanádi püspök Gyurcsány Ferencet, miután tavaly a Demokratikus Koalíció szegedi szervezete nyílt levélben szólította meg őt, és bírálta a stadionépítésekben vállalt szerepét.

MTI MTI


„Könnyebb fogást találni
 

„Könnyebb fogást találni" – Gyurcsánynak örül a Fidesz

A Fideszben és az MSZP-ben is úgy látják, Gyurcsány Ferenc csatlakozása jelentős mozgósító erővel hathat a még bizonytalankodó választókra. Igaz, a kormánypártban és az ellenzékben is azt remélik, az utálat, illetve a szeretet miatt elsősorban a sajátjaik mennek majd el szavazni. Az MSZP-ben és az Együtt-PM-ben is úgy látják, a korábbi sérelmek ellenére nem lesz gond az együttműködéssel, bár van, aki inkább kihagyná a közös plakátot Gyurcsánnyal.

Kovács Áron-Kósa András Kovács Áron-Kósa András



Gyurcsány négy év múlva egyedül lenne Orbán kihívója
 

Gyurcsány négy év múlva egyedül lenne Orbán kihívója

Enyhén szólva nem fogadta kitörő öröm az MSZP-ben, hogy a Demokratikus Koalícióval kötendő választási megállapodás eredményeként Gyurcsány Ferenc az ellenzéki szövetség egyik vezetőjeként juthat jövőre parlamenti mandátumhoz. A szocialisták tisztában vannak vele: a volt kormányfő nem titkolt ambíciója, hogy legkésőbb 2018-ra a jelenlegi demokratikus ellenzék vezetője, és ebből a pozícióból négy év múlva Orbán Viktor ellenfele legyen.








Gyurcsány pert vesztett a Heti Válasz ellen
 

Gyurcsány pert vesztett a Heti Válasz ellen

Első fokon elvesztette a Heti Válasz elleni pert Gyurcsány Ferenc, aki azért perelte be az újságot, mert azt írták, a tulajdonában álló Altus-cégcsoport „sorra nyeri a külföldi kormánymegbízásokat és a Soros-munkákat".

hvg.hu hvg.hu

Visszaszólt a köztévé Gyurcsányéknak
 

Visszaszólt a köztévé Gyurcsányéknak

A magyar közszolgálati média a magyar médiatörvény betartásával működik - többek között így reagált az MTVA arra, hogy a Demokratikus Koalíció korábban "fideszes propagandával" vádolta meg a csatornát.

MTI MTI


Gyurcsány:
 

Gyurcsány: "Viselkedjünk férfiasan"

"Viselkedjünk férfiasan: december 10-éig kérjenek felhatalmazást a demokratikus ellenzéki pártok a testületeiktől, hogy legalább a három nagy párt kezdjen tárgyalást a közös fellépésről" – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

hvg.hu hvg.hu

Századvég: a Fidesz belehúzott, az MSZP stabil
 

Századvég: a Fidesz belehúzott, az MSZP stabil

A Századvég novemberben készített közvélemény-kutatása szerint a Fidesz tovább erősödött az előző hónapokhoz képest, a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP pozíciója stabil, a Jobbikra a választókorúak 7 százaléka szavazna, míg az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció támogatottsága a parlamenti bejutási küszöb alá esett.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu